Felszámolási eljárás kintlévőség behajtására: mikor működik és mikor nem

A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: „Cstv.) szerint a felszámolási eljárás a fizetésképtelen gazdálkodó szervezet jogutód nélküli megszüntetésére irányuló bírósági nemperes eljárás. A jogszabályi célja az, hogy a fizetésképtelen adós megszüntetése során a hitelezők a törvényben meghatározott rendben kielégítést nyerjenek.

A gyakorlatban azonban a felszámolási eljárásnak van egy másik, üzletileg nagyon fontos oldala is: hatékony eszköz lehet a kintlévőség behajtására, ha egy partner nem fizet. Ha egy cégnek lejárt, nem vitatott követelése van egy másik gazdasági társasággal szemben, a felszámolási kérelem megfelelő előkészítés mellett erős nyomásgyakorló eszköz lehet. Nem azért, mert a hitelező feltétlenül meg akarja szüntetni az adóst, hanem azért, mert a felszámolás lehetősége az adós számára súlyos reputációs, működési és jogi kockázatot jelent.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a felszámolás minden kintlévőségre jó megoldás. Sőt: rosszul előkészített felszámolási kérelem esetén a hitelező nemcsak időt veszít, hanem illetéket, közzétételi költséget, ügyvédi díjat és akár perköltséget is fizethet, miközben a követelését végül más eljárásban kell érvényesítenie.

A felszámolási eljárás tehát nem „első pániklépés”, hanem a kintlévőség behajtásának és a lejárt számla behajtásának egyik komoly eszköze a nem fizető partnerrel szemben. Inkább egy olyan jogi eszköz, amely akkor működik jól, ha előtte rendben vannak a szerződések, a számlák, a teljesítési igazolások, a fizetési felszólítások és a kézbesítési bizonyítékok.

Ezt a cikket egyrészről annak a cégvezetőnek írtuk, akinek egy nem fizető partner miatt cashflow-rése van, és kintlévőséget kell behajtania, és aki napokon belül döntést hoz arról, melyik jogi eszközhöz nyúl. Másrészről azoknak is hasznos lehet, akiknek éppen tartozásuk van egy másik gazdasági társaság felé. Habár egy rosszul előkészített kérelem akár nagyobb költségeket is eredményezhet, mint a követelés értéke, azonban egy szabályos és jogos kérelem más jogi eszközökhöz képest nem csak pénzt, hanem időt is spórolhat. A háromrészes kintlévőségkezelési és követeléskezelési mini-sorozatunk első része kifejezetten a felszámolási eljárásról szól.

Miért nem klasszikus behajtási eljárás a felszámolás?

Fontos különbséget tenni a követelésbehajtás (a lejárt számla behajtása klasszikus eszközei) és a felszámolási eljárás között. A fizetési meghagyás, a peres eljárás vagy a végrehajtás közvetlenül a követelés érvényesítésére irányul. A felszámolási eljárás ezzel szemben nem arra szolgál, hogy a bíróság részletesen eldöntse, kinek van igaza egy vitás üzleti elszámolásban.

A felszámolási eljárásban a bíróság elsősorban azt vizsgálja, hogy fennáll-e a fizetésképtelenség törvényi feltétele. Hitelezői kérelemnél tipikusan három kérdés merül fel:

• az adós szerződésen alapuló, nem vitatott vagy elismert tartozását határidőben megfizette-e,
• a követelést megfelelő időben és formában vitatta-e,
• a hitelező szabályszerű fizetési felszólítást küldött-e.

Ezért a felszámolási eljárásban az okiratoknak kiemelt jelentősége van. A bíróság nem tanúkat hallgat meg, nem folytat le klasszikus bizonyítási eljárást, és nem egy hosszú üzleti vita teljes történetét rekonstruálja. Ami iratokkal alátámasztható, az számít. Ami csak telefonbeszélgetésekben, informális ígéretekben vagy „majd fizetünk” típusú üzenetekben létezik, az sokszor kevés.

A gyakorlatban ebből az következik: felszámolási kérelmet akkor érdemes benyújtani, ha a követelés dokumentált, esedékes, nem vitatott, és a hitelező már a kérelem előtt képes bizonyítani, hogy az adóst megfelelően felszólította.

Mikor kezdeményezhető felszámolási eljárás?

Felszámolási eljárás több módon indulhat. Kérheti maga az adós, kérheti a hitelező, kezdeményezheti a végelszámoló, illetve meghatározott esetekben cégbírósági vagy más bírósági értesítés alapján is sor kerülhet rá.

A jelen cikk főként a hitelezői oldalról, a kintlévőség behajtása céljából indított felszámolási eljárásra koncentrál, mert ez merül fel leggyakrabban olyan üzleti helyzetben, amikor egy cégnek nem fizet a szerződéses partnere.

A hitelezői felszámolási kérelemnél tipikusan az alábbi feltételeknek kell teljesülniük:

1. A követelés gazdasági társasággal vagy más gazdálkodó szervezettel szemben áll fenn.
2. A követelés szerződésen alapul (jó esetben számlával alátámaszthatóan).
3. A követelés lejárt, vagyis az adós fizetési határideje már eltelt.
4. Az adós a teljesítési határidőt követő törvényi időn belül, azaz a teljesítési határidőt követő 20 napon belül nem fizetett és nem is vitatta megfelelően a tartozást.
5. A hitelező a jogszabályban rögzített alaki és tartalmi feltételeknek megfelelő írásbeli fizetési felszólítást küldött.
6. Az adós a fizetési felszólítás ellenére sem teljesített.
7. A követelés összege eléri az aktuálisan alkalmazandó törvényi értékhatárt (jelenleg 1.000.000,- Ft).

A felszámolás nem minden adóssal szemben alkalmazható. Egyéni vállalkozóval szemben például főszabály szerint kizárt, ott más követelésérvényesítési eszközök — például fizetési meghagyás, per vagy végrehajtás — jöhetnek szóba.

Az 1.000.000 forintos értékhatár: mikor elég a követelés összege?

A felszámolási eljárásnál az értékhatár kulcskérdés. A Cstv. általános szabálya szerint a hitelezői kérelem meghatározott fizetésképtelenségi esetekben akkor nyújtható be, ha a követelés összege — kamatok és járulékok nélkül — meghaladja a törvényben meghatározott minimumot.

A 2026. júniusi állapot szerint azonban a gyakorlatban külön figyelmet kell fordítani az átmeneti szabályokra. Ezek alapján a felszámolási kérelem benyújtásához jelenleg nem elegendő pusztán a korábbi, alacsonyabb általános értékhatár vizsgálata: hitelezői oldalon az 1.000.000 forintot meghaladó tőketartozás lehet a releváns küszöb.

Ez nem azt jelenti, hogy egyetlen számlának kell meghaladnia az 1.000.000 forintot. Ha ugyanazzal az adóssal szemben több lejárt, nem vitatott tartozás áll fenn, azok tőkeösszegei együttesen is vizsgálhatók. A kamat, késedelmi kamat, behajtási költségátalány, ügyvédi felszólítás díja vagy más járulék azonban nem azonos a tőkeköveteléssel, ezért az értékhatár számításánál különösen körültekintően kell eljárni.

Gyakorlati példa: ha egy partner három számlával tartozik, amelyek tőkeösszege 420.000 Ft, 390.000 Ft és 310.000 Ft, akkor a tőkekövetelés összesen 1.120.000 Ft. Ez már elérheti azt a szintet, ahol a felszámolási eljárás elvi lehetőségként felmerülhet. Ha viszont a teljes követelés csak úgy haladja meg az 1.000.000 Ft-ot, hogy abban jelentős késedelmi kamat vagy járulék szerepel, a kérelem nem lehet alapos.

A határérték környékén éppen ezért különösen fontos az előzetes jogi vizsgálat, hiszen egy 1,1–1,2 millió forintos követelésnél a sikertelen felszámolási kérelem költsége aránytalanul nagy lehet a követelés összegéhez képest.

A fizetési felszólítás: itt bukik el sok felszámolási kérelem

A felszámolási eljárásban fontos megkülönböztetnünk a „sima” fizetési felszólítást, valamint a Cstv. szerinti kötelező fizetési felszólítást (a továbbiakban: „Cstv. szerinti felszólítás”).

A felszámolási eljárás előkészítésének egyik legfontosabb elemei ezek, tehát mind a „sima”, mind pedig a Cstv. szerinti az írásbeli fizetési felszólítás. Ezek nem udvariassági körök, nem sablonos emlékeztetők és pláne nem egyszerű „kérjük, fizessen” típusú e-mailek. A felszólításnak ugyanis jogi funkciója van: előkészíti azt a helyzetet, amelyben a hitelező később bizonyítani tudja, hogy az adós a tartozásáról értesült, azt azonban nem fizette meg, ezért a fizetésképtelenség megállapításának van helye.

A sima fizetési felszólítás akkor jön a képbe, ha nem tudjuk biztosan azt, hogy a másik fél értesült a tartozásról, tehát például megérkezett-e hozzá az általunk küldött számla. Habár az üzleti életben manapság már az elsődleges kommunikációs csatornaként az emailes kommunikációt használjuk, a bíróságok azonban sajnos a mai napig nehezen kezelik ezt a helyzetet. Éppen ezért abban az esetben, ha a számlánkat a másik félnek nem tértivevényes levél formájában küldjük meg (ami valljuk be, eléggé általános helyzet), úgy annak igazolására, hogy a partnerünk valóban tudomást szerzett a fennálló tartozásáról, mindig érdemes tértivevényes formában egy „sima” felszólító levelet küldenünk.

Egy jó „sima” felszólító levélben célszerű pontosan szerepeltetni:

• az adós és a hitelező azonosító adatait,
• a követelés jogcímét,
• a szerződés vagy megrendelés azonosítását,
• a számlaszámokat,
• a tőketartozás pontos összegét,
• az esedékesség időpontját,
• opcionálisan annak jelzését, hogy a felszólítás eredménytelensége esetén a hitelező felszámolási eljárást vagy más jogi eljárást kezdeményezhet.

Ezzel szemben a Cstv. szerinti felszólítónak kötelezően tartalmaznia kell:

• az adós és a hitelező azonosító adatait,
• a követelés jogcímét,
• a szerződés vagy megrendelés azonosítását,
• a számlaszámokat,
• a tartozás pontos összegét,
• az esedékesség időpontját,
• a teljesítésre adott végső határidőt,
• annak jelzését, hogy végső határidő eredménytelen letelte esetén a hitelező felszámolási eljárást vagy más jogi eljárást kezdeményezhet.

A forma legalább annyira fontos, mint a tartalom. Ha a felszólítás postai úton történik (márpedig szinte kizárólag így történik), a küldeményt kötelező tértivevény különszolgáltatással feladott postai könyvelt küldeményként kell elküldeni. Mind a sima, mind pedig a Cstv. szerinti felszólító esetén a tértivevény, a feladóvevény és a kézbesítési adatok döntő jelentőségűek lehetnek a felszámolási eljárásban.

A leggyakoribb hibák a következők:

1. A felszólító levél nem tartalmazza pontosan a követelés jogcímét és összegét.
2. A hitelező nem tudja bizonyítani, hogy az adós a felszólítást átvette.
3. A felszólítás túl általános, nem derül ki belőle, milyen számlákra vagy szerződésre vonatkozik.
4. A hitelező a felszámolási kérelemben más követelésre hivatkozik, mint amelyet korábban felszólító levélben megjelölt.
5. Az adós korábban már vitatta a követelést, de a hitelező ezt figyelmen kívül hagyja.

Ezek közül bármelyik elég lehet ahhoz, hogy a bíróság a kérelmet elutasítsa vagy az eljárás a hitelező számára kedvezőtlenül végződjön.

Mi számít vitatásnak?

A felszámolási eljárás egyik legfontosabb kérdése, hogy az adós vitatta-e a követelést. Ha az adós a követelést megfelelő időben és megfelelő tartalommal vitatta, akkor a felszámolási eljárás nem alkalmas arra, hogy a felek közötti szerződéses vitát eldöntse. Ilyenkor a hitelezőnek rendszerint fizetési meghagyásos eljárásban vagy perben kell érvényesítenie az igényét.

Fontos, hogy a vitatásnak nem kell részletesnek lennie, bőven elegendő, ha az adós annyit ír, hogy a követelés jogalapjával és összegszerűségével nem ért egyet.

A hitelezői oldalon ezért érdemes külön „vitatás-naplót” vezetni. Minden lejárt számla mellett szerepeljen:

• a számla kelte,
• az esedékesség napja,
• a kiküldés módja,
• a kézbesítés bizonyítéka,
• érkezett-e vitatás,
• mikor érkezett,
• milyen tartalommal érkezett,
• történt-e egyeztetés vagy részfizetés.

Ez a nyilvántartás egy későbbi jogvita esetén sokkal többet érhet, mint egy utólag összeszedett e-mail-folyam vagy emlékezetből rekonstruált telefonbeszélgetés.

Mennyibe kerül a felszámolási eljárás megindítása?

A felszámolási eljárás megindításakor a hitelezőnek számolnia kell az állam felé fizetendő közvetlen költségekkel és az ügyvédi munkadíjjal is. Hitelezői kérelem esetén a jogi képviselet kötelező, ezért a felszámolási kérelem benyújtása ügyvéd közreműködése nélkül nem járható út.

Jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezet, például Kft. vagy Zrt. esetén az eljárási illeték 80.000 Ft. Ehhez társul a Cégközlönyben történő közzététel költségtérítése, amely 25.000 Ft. Így egy Kft.-vel vagy Zrt.-vel szemben indított felszámolási eljárás közvetlen, állam felé fizetendő költsége összesen 105.000 Ft.

Jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet, például betéti társaság vagy közkereseti társaság esetén az illeték alacsonyabb, 30.000 Ft, a közzétételi költségtérítés azonban itt is 25.000 Ft. Ebben az esetben az állami költség összesen 55.000 Ft.

Ezekhez adódik az ügyvédi díj. Ha a kérelem eredménytelen, az adós jogi képviselője perköltséget is igényelhet, amelyet a bíróság a hitelező terhére állapíthat meg. Ezért alacsony összegű, illetve bizonytalan követelésnél a felszámolás könnyen gazdaságtalan lehet, a vitatott követelésnél pedig egyenesen gazdasági „öngyilkosság”.

Egy egyszerű példával: ha a hitelező 1.200.000 Ft tőkekövetelés miatt indít felszámolási eljárást, de a kérelmet a bíróság alaki vagy tartalmi okból elutasítja, a hitelező elveszítheti az illetéket, a közzétételi költséget, az ügyvédi előkészítés díját, és még az adós perköltségét is viselheti. Ilyenkor a sikertelen eljárás költsége akár a követelés jelentős részét felemésztheti, de akár meg is haladhatja azt.

Mennyi ideig tart a felszámolási eljárás?

A felszámolási kérelem nem azonnali pénzbehajtási eszköz, azonban a peres útnál jóval gyorsabb. A kérelem benyújtása után a bíróság először megvizsgálja, hogy a kérelem alkalmas-e érdemi elbírálásra. Ha igen, értesíti az adóst, aki 8 napon belül köteles nyilatkozni arról, hogy a kérelmet elismeri-e.

Ha az adós elismeri a tartozást, kérhet 45 nap fizetési haladékot. Ha vitatást terjeszt elő az adós, a bíróság azt vizsgálja, hogy a vitatás jogilag és időbelileg releváns-e. Ha nem nyilatkozik, akkor azt a bíróság úgy értékeli, hogy nem ellenzi a felszámolás elrendelését.

Hogy konkrét időtartamról is beszéljünk: a gyakorlatban a felszámolási kérelem alapesetben hetek vagy 1-2 hónap alatt vezet érdemi eredményre. Habár ugyanis a Cstv. szerint a bíróság a felszámolást elrendelő végzést az eljárás lefolytatására irányuló kérelem beérkezését követő 60 napon belül hozza meg, a gyakorlatban ez a határidő gyakran túllépésre kerül. Fontos továbbá, hogy a felszámolást elrendelő végzés ellen fellebbezésnek van helye, amivel az idő tovább húzható. Ezért a hitelezőnek nem érdemes úgy számolnia, hogy a kérelem benyújtását követő néhány héten belül biztosan pénzhez jut. A felszámolás inkább akkor működik hatékonyan, ha az adós a kérelem kézhezvételét követően belátja, hogy a tartozás rendezése számára anyagilag kisebb kockázat, mint az eljárás folytatása.

Mikor éri meg hitelezőként felszámolási eljárást indítani a kintlévőség behajtására?

A felszámolás hitelezői oldalon akkor lehet jó döntés, ha az alábbi feltételek többsége teljesül:

• az adós gazdasági társaság vagy más gazdálkodó szervezet,
• a követelés összege meghaladja az aktuális értékhatárt,
• a követelés tőkeösszege egyértelműen meghatározható,
• a tartozás lejárt,
• a teljesítés dokumentált,
• az adós nem vitatta időben és érdemben a követelést,
• adott esetben a sima és a Cstv. szerinti fizetési felszólítás szabályszerű volt,
• a kézbesítés bizonyítható,
• a hitelező felkészült arra, hogy az adós esetleg vitatni fogja a kérelmet,
• az eljárás költsége arányban áll a behajtani kívánt összeggel.

Ha ezek közül akárcsak egy feltétel is hiányzik, érdemes más eszközben gondolkodni.

Mit tegyen az adós, ha felszámolási kérelmet kap?

Adósi oldalon a legnagyobb hiba a passzivitás. Ha egy cég felszámolási kérelmet kap, nem elegendő azt mondani, hogy „majd válaszolunk” vagy „ez biztos csak fenyegetés”. A bírósági határidők rövidek, a mulasztás pedig súlyos következményekkel járhat.

Az első lépés annak vizsgálata, hogy a követelés valóban fennáll-e. Ha igen, meg kell nézni, hogy a tartozás rendezése, részletfizetés, fizetési haladék vagy egyezség gazdaságilag kedvezőbb-e, mint az eljárás vitatása. A legtöbb esetben a fizetés olcsóbb, mint egy bizonytalan jogvita.

Ha a követelés vitatott, az adósnak azt kell bizonyítania, hogy a vitatást időben, írásban és érdemi tartalommal közölte. Telefonos kifogás, szóbeli egyeztetés vagy informális megjegyzés nem elég. A vitatásnak visszakereshetőnek, dátummal ellátottnak és tartalmilag azonosíthatónak kell lennie.

Adósként célszerű azonnal összegyűjteni:

• a szerződést,
• a megrendelést,
• a teljesítésigazolásokat,
• a számlákat,
• az e-mail-váltásokat,
• a kifogásokat,
• a fizetési felszólítást,
• a kézbesítési iratokat,
• minden korábbi egyeztetést a tartozásról.

Adósi oldalon fontos észben tartani: a felszámolási kérelem nemcsak pénzügyi kérdés. Egy elrendelt felszámolás a cég működését, szerződéses kapcsolatait, bankszámláit, vezetői mozgásterét és üzleti reputációját, állami és EU-s pályázatait is érintheti.

Ügyvezetői és tulajdonosi kockázatok felszámolás esetén

A felszámolási eljárás nemcsak a cégre, hanem bizonyos helyzetekben a korábbi vezető tisztségviselőkre és tulajdonosokra is kockázatot jelenthet. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezése után a vezető tisztségviselőnek már nem kizárólag a tulajdonosi érdekeket kell szem előtt tartania. A hitelezői érdekek védelme ilyenkor kiemelt jelentőséget kap.

Kockázatos lehet például, ha a vezető a cég vagyonát áron alul értékesíti, egyes hitelezőket indokolatlanul előnyben részesít, a könyvelést rendezetlenül hagyja, nem adja át az iratokat a felszámolónak, vagy úgy vállal új kötelezettségeket, hogy a cég fizetésképtelensége már előre látható.

Külön szabályok vonatkozhatnak arra az esetre is, ha a korábbi többségi tulajdonos a felszámolást megelőző 3 éves időszakban ruházta át részesedését. Ilyenkor a felelősség kérdése utólag is vizsgálható lehet, különösen akkor, ha az adós jelentős kielégítetlen tartozást hagy maga után.

Ezért adósi oldalon a felszámolási kérelem kézhezvételekor nem elegendő csak azt mérlegelni, hogy „fizessünk vagy vitassunk”. Azt is vizsgálni kell, hogy a vezetői és tulajdonosi döntések utóbb támadhatók-e, megfelelő-e az iratanyag, rendezett-e a könyvelés, és vannak-e olyan tranzakciók, amelyek hitelezővédelmi szempontból kockázatosak.

Gyakorlati ellenőrzőlista hitelezőknek

Felszámolási kérelem benyújtása előtt érdemes végigmenni az alábbi ellenőrzőlistán:

1. Pontosan azonosítottuk az adóst?
2. Ellenőriztük a cégjegyzékben a székhelyet és a cég állapotát?
3. Megvan a szerződés, megrendelés vagy más jogalap?
4. A számla esedékes és lejárt?
5. A tőketartozás meghaladja az aktuális értékhatárt?
6. Az adós nem vitatta időben és érdemben a követelést?
7. A fizetési felszólítás tartalmazza a szükséges adatokat?
8. Bizonyítható a felszólítás kézbesítése?
9. Arányban áll az eljárás költsége a követelés összegével?
10. Megvizsgáltuk, hogy fizetési meghagyás vagy per nem lenne-e célszerűbb?
11. Felkészültünk arra, hogy az adós jogi képviselővel vitatni fogja a kérelmet?

Ha bármelyik pontnál bizonytalanság van, érdemes jogi képviselővel konzultálni és nem csak a felszámolás elrendelése iránti kérelem benyújtását kérni tőle. A felszámolási eljárásnál ugyanis az előkészítés hiánya gyakran jóval drágább, mint maga az ügyvédi előzetes vizsgálat.

Összegzés: a felszámolás nem fenyegetés, hanem stratégiai döntés

A felszámolási eljárás erős eszköz lehet a hitelező kezében a kintlévőség behajtására, de csak akkor, ha a követelés és az előkészítés is rendben van. Egy jól dokumentált, lejárt, nem vitatott tartozás (lejárt számla) esetén a felszámolási kérelem érdemi fizetési nyomást gyakorolhat a nem fizető adósra a kintlévőség behajtása érdekében. Egy vitás, rosszul dokumentált vagy alaki hibákkal terhelt ügyben viszont könnyen a hitelező fizeti meg az eljárás árát.

Hitelezőként a legfontosabb kérdés tehát nem az, hogy „tartoznak-e nekünk”, hanem az, hogy ezt a felszámolási eljárás szabályai szerint bizonyítani tudjuk-e.

Adósként pedig a legfontosabb kérdés nem az, hogy „igazságtalannak érezzük-e a kérelmet”, hanem az, hogy a vitatás vagy a teljesítés dokumentumokkal alátámasztható-e.

A felszámolási eljárás tehát nem adminisztratív formalitás, hanem komoly jogi és üzleti döntés. Megfelelő előkészítéssel hatékony lehet; előkészítés nélkül viszont drága és kockázatos.

Gyakori kérdések a felszámolási eljárásról

Minden nem fizető cég ellen indítható felszámolási eljárás?

Nem. A követelésnek meg kell felelnie a törvényi feltételeknek. Különösen fontos, hogy lejárt, megfelelően dokumentált, nem vitatott vagy elismert követelésről legyen szó, és az összeg elérje az aktuálisan alkalmazandó értékhatárt.

Elég, ha e-mailben küldöm a fizetési felszólítást?

Lehetséges, de a kézbesíthetőség és bizonyíthatóság kulcskérdés. Egy egyszerű elküldött e-mail nem mindig elég. Célszerű olyan megoldást választani, amely később bíróság előtt is bizonyítja, hogy az adós a felszólítást megkapta, elsősorban tértivevényes postai kézbesítést.

Mi történik, ha az adós vitatja a követelést?

Ha az adós időben és érdemben vitatta a követelést, a felszámolási eljárás nem alkalmas eszköz a követelés behajtására. Ilyenkor a hitelezőnek más követelésérvényesítési eljárásban — például fizetési meghagyásban vagy perben — kell fellépnie.

Mennyibe kerül a felszámolási eljárás megindítása?

Kft. vagy Zrt. esetén az állam felé fizetendő közvetlen költség tipikusan 105.000 Ft: 80.000 Ft illeték és 25.000 Ft közzétételi költségtérítés. Bt. vagy Kkt. esetén az állami költség 55.000 Ft lehet. Ehhez jön az ügyvédi munkadíj, valamint sikertelen eljárás esetén az esetleges perköltség.

Gyorsabb a felszámolás, mint a per?

Ha jól elő van készítve, akkor igen, de az, hogy mennyivel, az múlik az adós hozzáállásán is.

Mit tegyen egy cég, ha felszámolási kérelmet kap?

Azonnal vizsgálja meg a követelés jogalapját, összegét, esedékességét és azt, hogy korábban vitatta-e. A határidők rövidek, ezért célszerű haladéktalanul ügyvédhez fordulni. A passzivitás a legrosszabb stratégia.

Mennyi a felszámolási eljárás értékhatára 2026-ban?

Hitelezői oldalon jelenleg az 1.000.000 forintot meghaladó tőketartozás a releváns küszöb (kamat és járulék nélkül). Több lejárt, nem vitatott számla tőkeösszege együttesen is vizsgálható.

Hogyan indítható felszámolási eljárás a nem fizető partner ellen?

Lejárt, dokumentált, nem vitatott követelés esetén, szabályos (tértivevényes) fizetési felszólítás után, ha a tőketartozás eléri a törvényi értékhatárt; a kérelmet ügyvéd nyújtja be.

Melyik a gyorsabb a kintlévőség behajtására: fizetési meghagyás, per vagy felszámolás?

Vitatott követelésnél a fizetési meghagyás vagy a per a járható út; lejárt, nem vitatott tartozásnál a felszámolási eljárás erős nyomásgyakorló eszköz. A választás az összegtől és a dokumentáltságtól függ.

Szerző: Dr. Király István Mihály ügyvéd · dr. Bajcsay Gergely ügyvéd