A munkaviszony megszűnésekor végkielégítés jár – ezt a szabályt mindenki ismeri. Azonban ez a kijelentés jogilag, ebben a formában, nem állja meg a helyét. Az alábbiakban választ adunk a végkielégítéssel kapcsolatos szerintünk leggyakoribb kérdésekre. Reméljük, az utolsó kérdés után az olvasó számára sem marad homályos pont a végkielégítés szabályait illetően.
Végkielégítés akkor jár, ha a munkaviszony megszűnése a munkáltató rendes felmondása, a munkáltató jogutód nélküli megszűnése miatt vagy azon okból történik, hogy a munkáltató kikerül a Munka törvénykönyvének (Mt.) hatálya alól (jogviszonyváltás). A végkielégítés akkor is jár, ha a munkavállaló munkaviszonya jogellenesen, nem felmondással szűnt meg.
Felmondással kapcsolatos cikkünket ITT olvashatja!
Ahhoz, hogy valaki végkielégítést kaphasson, legalább 3 évet kell az adott munkáltatónál dolgoznia. Fontos azonban kiemelni, hogy a végkielégítésre jogosító munkaviszonyban töltött időbe nem számít bele az az időtartam – amennyiben volt ilyen időszak –, amelyre a munkavállalót munkabér nem illette meg, és ez az időtartam egybefüggően legalább 30 nap volt (ilyen pl. a fizetés nélküli szabadság). Beleszámít viszont a szülési szabadság teljes tartama, a gyermek ápolása vagy gondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság teljes tartama, valamint a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság három hónapot meg nem haladó tartama.
A végkielégítés mértéke függ:
Nézzük a számokat!
Ha a munkavállalóra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár előtt 5 évvel szűnik meg a munkaviszony – az 1. pontban foglalt okokból –, akkor az első két esetben (3–5 év munkaviszony) + 1 havi, a második két esetben (10–15 év munkaviszony) + 2 havi, az utolsó két esetben (20–25 vagy több év munkaviszony) + 3 havi távolléti díj jár.
A legfontosabb: ha a munkavállaló kezdeményezi a munkaviszony megszűnését, azaz munkavállalói felmondásnál nem jár végkielégítés (egy kivétellel, melyről mindjárt, az 5. pontban szólunk).
Akkor sem jár végkielégítés, ha a munkáltató jogszerűen élt azonnali hatályú felmondással (például mert munkavállalója be sem járt dolgozni, amivel anyagi kárt okozott a cégnek). Továbbá nem jár végkielégítés annak a munkavállalónak, aki már nyugdíjasnak minősül abban az időpontban, amikor a munkáltató közli a felmondást vagy amikor jogutód nélkül megszűnik a munkáltató; vagy abban az esetben, ha a felmondás indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása vagy a nem egészségi okkal összefüggő képessége.
Ez a 4. pontban említett kivétel – a munkavállaló akkor mondhat fel azonnali hatállyal, ha munkáltatója valamilyen durva jogsértést követett el vele szemben. Természetesen ilyenkor, mivel ő a sértett fél, jár neki végkielégítés, hiszen nem lenne jogos az, ha a munkáltató a jogsértő magatartása után még a végkielégítés megfizetésének kötelezettsége alól is mentesülne.
Automatikusan nem jár, a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése esetén ugyanis a felek szabadon állapodnak meg az egyezség tartalmáról, így saját belátásuk szerint alkalmazhatják a végkielégítés szabályait is. A konkrét esettől, a közös megegyezést kiváltó októl függ, hogy kap-e a munkavállaló végkielégítést.
Fontos, hogy a munkavállaló alaposan olvassa el a közös megegyezést írásba foglaló nyilatkozatot, és mérlegelje annak tartalmát. Én magam azt szoktam javasolni, hogy a végkielégítés megfizetésétől ne tekintsen el, és ne írjon alá olyasmit, ami hátrányos helyzetbe hozza! Előfordulhat olyan helyzet is, hogy a közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetés előnyös helyzetbe hozza a munkavállalót, például egyhavi távolléti díj helyett kéthavit ajánl fel számára a cég.
Jelen oldalon megjelölt írások nem tekinthetők jogi tanácsadásnak, illetve nem tükrözik az ügyvéd hivatalos véleményét. Jogilag érvényesíthető állásfoglalást a honlapot üzemeltető ügyvéd kizárólag megbízási szerződés alapján, írásban, cégszerűen aláírt formában bocsát ki. Az oldalon található írások a közzétételük időpontjában hatályos jogszabályok alapján íródtak, elképzelhető azonban, hogy a jogszabályok változása miatt az írások nem feltétlenül alkalmazhatók a jelen helyzetben, illetve az is, hogy meghatározott tényállás mellett a hatáskörrel rendelkező hatóságok vagy bíróságok eltérő jogi álláspontra jutnak.